Színész vagyok, minden apró sejtemig.

Egy olyan korban jártam végig ezt az utat, amikor – a teljesség igénye nélkül - egy Mensáros László, Perczel Zita, Kézdy György, Rajhona Ádám, Galambos Erzsi, Haumann Péter, Verebes Pista tanította, nevelte, adta át tudását önzetlenül az őt követő generációnak, jelen esetben nekem. Türelemmel, nem erőltetve, de kritikusan terelgettek, kérdezgettek, vezettek rá a lényeglátásra, a színpad trükkjeire, a megélés művészetére. Igen, szerencsés vagyok. És bízom benne, hogy minden önteltség nélkül, alázattal tehetem meg ma ezt én. Hiszen a tudást, amit megszereztünk kötelességünk továbbadni, hogy egy új, érzékeny, gondolkodó, kritikus és minden ízében a szakma mesterévé váló művészgeneráció követhessen bennünket.

1992-ben indult útjára színházi karrierem színészként az akkor még Kecsekméti Katona József Színházban. Előtte egy évvel egy véletlen folytán kerültem be a Rózsa János által fémjelzett ½ álom című nagyjátékfilmbe, ahol a filmezés hangulata is magával ragadott.

Az életem csupa véletlenek sorozata. Legalábbis sokáig azt hittem. Csak sodródtam az árral és minden arra „kényszerített”, hogy színésszé váljak. Így, ma már több mint 30 év tapasztalatával és tudásával a hátam mögött, valamint az időközben az életem részévé vált coach szemlélet és a fiatal színészpalántákkal eltöltött évek után azt mondhatom, hogy itt az idő, hogy továbbadjam mind színpadi, mind pedig filmes tudásomat.

A filmezés mellett lehetőségem nyílt önismerettel és a coachinggal foglakozni, amiről ma már tudom, hogy elengedhetetlen része a színészetnek. Ezzel a szemlélettel és tapasztalattal igyekszem átadni az engem megkereső színész generációnak, hogy színésznek lenni hitvallás és életfilozófia, nem csupán egy szakma. Célom, hogy azt a tudást amit én kaptam nagyjainktól, átadjam a jövő generációjának, mint egy stafétabotot, amit mostmár ők visznek majd tovább.

Jelenleg is aktív színészként látom, hogy mennyi problémával kell szembenézni egy színésznek. Mennyire nehéz megvédenie magát, nem csak a hétköznapokban őt ért nem mindig pozitív megítélésektől, de akár egy-egy szerep megformálása közben megélt poszttraumás velejáróktól sem.

Mindannyiunknak vannak mélypontok és felfoghatatlan sikerek az életünkben, amit nehéz elviselni, helyén kezelni. Akik bizalmat szavaznak nekem, azoktól nem kérem, hogy kövessenek, csak engedjék, hogy jelen legyek az útjukon, ami a céljukhoz vezet.